Általános Iskola
Az általános iskola alapvetően az u.n. átütő tehetséggel rendelkező fiatalokat fogadja 1-8 évfolyamon. Kutyás foglalkozások, 35 perces órák, mentorálás, 9 órai kezdés… és még sok sok érdekesség a gyerekekért.
Az általános iskola kiemelt programja a Mini Iránytű Program, mely egy óvoda és iskola közötti, egyéves iskola előkészítő képzés.
Szakképző iskola – utoljára szakközépiskola
Iskolánk az Emberi Erőforrások Minisztere által elfogadott Alternatív kerettanterv, a „különös bánásmódot igénylő – ún. ZK” diákok számára kerettanterv alapján oktat, emellett gyakorlati szinten alkalmazza az élmény és játék-pedagógia módszereit, kooperatív technikákat. Tanulóink a harmadik évfolyam végén szakmunkás-vizsgát tesznek, a következő két év alatt érettségit szerezhetnek nappali vagy esti képzésen. Érettségit követően is lehetőség van szakmát szerezni.
Minden középiskolai iskolatípus első éve egy egyedülálló mentálhigiénés évvel indul, az Arany Iránytű Programmal.
Egy középiskolai év… ahol Te vagy a középpontban!
Gimnázium
Ha fontos a felkészültség, az egyéni figyelem és a családias környezetben tanulás…
Akkor fontos információ lehet, hogy a Penteleiben már gimnáziumi képzést is biztosítunk!
Minden középiskolai iskolatípus első éve egy egyedülálló mentálhigiénés évvel indul, az Arany Iránytű Programmal.
Egy középiskolai év… ahol Te vagy a középpontban!
Az anyag,amit tanulni kell ugyanaz, mint máshol…
A tantárgyak, amiket felveszel ugyanaz, mint máshol…
Az érettségi a végén ugyanaz, mint máshol…
DE itt nagy figyelmet fordítunk a diákokra, segítve gyengeségeiket és kiaknázva erősségeiket! Sosincs tabu és mindig van megoldás!
Gondosan összeállított tananyag és életre felkészítés egyben! Megismerik önmagukat és a világot is a 4 éves, nappali, érettségire felkészítő képzésünk keretében.