Előzmények

A magyar oktatás főleg a szakképzés komoly gondokkal küzd. A közoktatásban jelenleg érvényben lévő és elfogadott, materiális alapokból kiinduló és a konkrét fogalmi megértésekre alapuló oktatás célja az, hogy a tanulók testi és értelmi adottságait a lehető legtökéletesebbre fejlessze azzal a céllal, hogy a társadalom által elvárt és egységes keretekbe foglalt formai követelményeinek megfeleljenek. A folyamat eszköznek tekinti a tanulót és csupán a tananyag elsajátítására helyezi a fő hangsúlyt nem pedig a diák szellemi fejlődésére. Ezen elvárásoknak való megfelelés komoly nehézségeket jelent a tanulók – különös tekintettel a szakképző iskolák tanulói – számára, mivel ebben képzésben résztvevő diákok családi/szociális háttere az esetek döntő többségében meglehetősen zilált, ezért az oktatási folyamat ráeső részében nem képes a tanuló mentális, érzelmi és anyagi támogatását megfelelően ellátni. Ezt tetézi még az alapfokú oktatás során elhanyagolt tananyagok okozta ismerethiány. E kettő tény együttesen komoly kihívások elé állítja a szakképzésben dolgozó pedagógusokat és az oktatásban résztvevő diákokat egyaránt.

Megoldási javaslat

A legfontosabb, amit figyelembe kell venni, hogy a gyerekek tanulási és fejlődési tempója különböző. Fontos az érzelmi biztonság megteremtése és egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat a diák és tanítója között. Az oktató/nevelő folyamatban elsősorban nem az ismeretanyag puszta átadásának kell a középpontban állnia, hanem a tanuló lelki és szellemi fejlődésének. A nevelésnek az önmegvalósítást kell szolgálnia. El kell juttatni a diákot arra a szintre, hogy önmagától ismerje fel azt, hogy a saját későbbi, sikeres létezésének érdekében van szüksége az ismeretekre. Hagyni kell őt azzá válni, amivé válni szeretne. A folyamat során vissza kell állítani a ” kérdezőség  ”állapotát, ami a diák belső indíttatásából fakadó kérdés feltevéseit jelenti, hiszen a kérdés az érdeklődés jele az érdeklődés pedig a tanulás alapja. Olyan közeget kell teremteni, amiben az ismeretek megszerzésének szükségességét nem a kényszer, hanem az önmegvalósítás felé hajtó belső erő motiválja. Ehhez le kell választani a motiválatlan diákokat a rendszerről és meg kell adni nekik a lehetőséget arra, hogy a saját tempójukban haladva és felkészítve érjék el azt a szintet, hogy képesek legyenek megfelelni a szakképzés kimeneti követelményeinek. Ez vélhetően azzal jár, hogy a diák számára a szakképző iskolában eltöltött idő megnövekedik. A másik hozadéka viszont az lehet, hogy azok a tanulók, akik mellől kikerültek a demoralizáló társaik nagyobb tempóval és mélyebb megértésekkel haladhatnak előre. Ennek okán felettébb kívánatos egy olyan megoldás létrehozása, ami ezt a célt képes kiszolgálni.

A tankötelezettség egy ismert fogalom ennek okán iskolába járni kötelező. A tanulást viszont nem lehet kötelezővé tenni, mivel az arra még mentálisan felkészületlen gyerek minden tőle telhető eszközzel tiltakozni fog ellene. Számára az iskola egy kényszerített realitás, amihez még nincsen meg a kellő affinitása. Az egyetlen elfogadható megoldás neki az, ha van az iskolában egy lehetőség, egy hely, ahol olyan tevékenységekkel foglalhatja le magát, amelyek nem ütköznek az iskola Házi Rend-jébe, de mégis jól érzi magát benne. Ezek a – manuális, vizuális vagy verbális – tevékenységek felkészült pedagógusok felügyelete és szakértő irányítása mellett történnek, és nem feltétlenül esnek egybe az iskolai tematikával. Viszont minden elemükben ahhoz a törekvéshez kapcsolódnak, amelyek a diák szellemi fejlődését támogatják. Az erre a célra kialakított helynek némileg tükröznie kell egy fajta családiasabb hangulatot annak érdekében, hogy az iskolai elvárásokkal szemben egy oldottabb légkörben valósulhassanak meg a foglalkozások. A kulcs az önkéntesség. Azaz a diák szabadon dönt arról, hogy részt vesz-e, vagy közreműködik-e egyáltalán a tevékenységben. Ha nem akar az sem elítélendő. Időt kell neki hagyni arra, hogy megnyílhasson önmagától, erőszakmentesen. Lényeges az inspiráló közeg kialakítása.  Ez fogja jelenteni a pedagógus számára a legnagyobb kihívást, hogy úgy vegye rá a tanulót az együttműködésre mintha a csatlakozás a diák saját döntése lett volna tanári kényszer nélkül.