Orientációs évfolyam

Rólad szól

Szükséged lenne egy megértő környezetre?

Jó lenne rájönni, mi lenne valójában a neked való képzés?

Szívesen tanulnál az iskolán kívül?

Minden esetben teljes egészében elfogadjuk őt és szeretjük – MINDIG!

CIVIL DÍJ 2020

Legnagyobb hatású projekt

 

2020-ban ötödik alkalommal adták át a NIOK Alapítvány által meghirdetett Civil Díjat a tavalyi év legkiemelkedőbb civil kezdeményezéseinek és szervezeteinek. A 98 pályázat közül 27 szervezet került a döntőbe, ahol nyolc szakmai kategóriában díjaztak. A „Legnagyobb hatású projekt” díját a Pentele XXI. Oktatásért Művészetért Alapítvány Arany Iránytű Programja nyerte el.

A zsűri indoklása: „Ez alkalommal a zsűri annak a projektnek, annak a csapatnak ítéli oda a díjat A legnagyobb hatású projekt kategóriájában, akik a leghátrányosabb, legnehezebben elérhető, legnehezebben kezelhető célcsoportot vették a szárnyaik alá, és foglalkoznak velük, és segítik őket vissza az iskolába és a közösségekbe.”

A különleges eliserésről beszámoltak a duol.hu-n és a Dunaújvárosi TV Híradójában is:

https://www.duol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/orszagosan-elismertek-az-arany-iranytu-program-eredmenyeit-3853120/?fbclid=IwAR0GlYf-IJA6mtoOfV4wBRzmI8P7LQUPAnjouWezMJwUfWAKJpu9634aup4

 https://www.youtube.com/watch?v=B9nRfm4oqyw&t=7s 

Büszkék vagyunk! Köszönjük a díjat!

Az alapelveinket saját kutatásaink és tapasztalataink alapján állítottuk össze.

Hiszünk a csoport öngyógyulásában, a gyerekek kölcsönös tanításában.

Más környezet

Kutatásaink és tapasztalataink alapján a nem-tantermi tanulási környezet jótékony hatással van a diákokra, aminek alapján a kilencedik évfolyam foglalkozásai egy üdülő övezeti ingatlanban zajlanak. Ez a védett környezet lehetőséget ad a kezdő diákoknak kizárólag a csoporttársaikkal lenni, kikerülve így az esetleges konfliktusokat idősebb az diákokkal. Ez a helyszín lehetőséget nyújt egy panzió szimulált működtetésére és a tapasztalati tanulás, illetve munkaterápia megvalósítására is.

Programról

Célzott mentálhigiénés gondozás

A segítő beszélgetések folyamán lehetőség teremtődik a negatív élmények, szorongást okozó érzések és gondolatok feldolgozására. A felmerülő témák a diákok spontán kezdeményezései, és a tematika alapján kerülnek kiválasztásra. A tematika alapjául egy önismereti kézikönyv szolgál. Témái és feladatai remekül illeszkednek a kamasz korosztályt érintő és foglalkoztató kérdésekhez.

Tapasztalati tanulás, munkaterápia

Mivel a valós élethelyzetekben, a tényleges felelősséggel járó feladatokban működőképesnek bizonyulnak a diákok, ezért a munkaterápia a programunk egyik alapeleme.

Egy valódi élethelyzetről beszélünk, amit a diákjaink a sajátjuknak érezhetnek, és saját maguk dönthetnek arról, hogy részt vesznek-e a folyamatban és hogy milyen mértékben.

Iskolai előkészítés, képességfejlesztés

A szakmai és a közismeretei oktatók által összeállított bemeneti kompetencia követelmény (alapvető készségek és képességek, melyek szükségesek a további tanulmányaikhoz) figyelembevételével törekszünk a részképességek fejlesztésére és a szakmai és közismereti ismeretszerzés előkészítésére. A szakmai és közismereti projektek témáihoz illeszkedően alakítjuk ki a csoportfoglalkozások képességfejlesztő játékait és feladatait. 

Alapelveink

←↑→↓

Hajlandóak vagyunk minden nap újra értékelni őket a ránk bízott gyermekek sikerének érdekében.

Készek vagyunk minden nap tanulni a gyermekeinktől és az élet természetes folyamataiból.

A gyermeknek joga van olyannak lenni, amilyen. Joga van rosszul érezni magát, joga van ellenállónak lenni.

A gyermekkel mindig egy oldalon állunk, a társai vagyunk a fejlődési szándékában. A fejlődési szándék lehetőségével megkínáljuk őt – nem elvárjuk azt! Kivárjuk, amíg ez bekövetkezik.

A gyermeknek lehet nem akarni.

Minden embernek természetes vágya és képessége a fejlődés és a tanulás. A gyermek állapotának teljes elfogadásával adunk lehetőséget az ő fejlődésére.

Megszakítás